Közbeszólás

A Jobbik felkészült a közelharcra

2018. szeptember 30. - KA11

Szombaton tartották a Jobbik XX. kongresszusát, ahol a megjelent tagok egyhangúan elfogadták a párt új programját, a Nemzeti Ellenállás Kiáltványát. A kongresszust követően a Jobbik frakcióvezetője Gyöngyösi Márton és a párt elnöke Sneider Tamás sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy a Jobbik mostantól egy biztonságos, szabad és igazságos országért küzdő nemzeti ellenállás (úgy tűnik az ellenállás lesz az ősz ellenzéki hivó szava).

Egyfajta előzetesként megtudhattuk azt is, hogy a Jobbik EP képviselő választási kampányának középpontjában a migrációval szembeni küzdelem, szociális kérdések, mint az elszegényedés és a demográfiai problémák, illetve határon túli magyarság ügye áll majd.

Első hallásra semmi új nincs a nap alatt, de ha jobban megnézzük láthatjuk, hogy a Jobbik stratégiát váltott. A pártnak parlamentbe kerülése óta problémát okoz, hogy a Fidesz előszeretettel nyúl Jobbikos témakörökhöz, ezzel kifogja a szelet a párt vitorlájából és súlytalanná teszi mondanivalójukat. Hogy ezt elkerüljék a Jobbik az elmúlt években arra törekedett, hogy megkülönböztesse magát a Fidesztől, amelyre legjobb példa az országgyűlési választás „Ők-Mi” kampánya. Az üzenet leegyszerűsítve annyi volt: „mi vagyunk a nem-Fidesz”. A címbéli hasonlatnál maradva a párt távolsági harcot vívott, amiben viszont a Fidesz a legjobb.

Hogy mi a közéleti távolsági harc? A Fidesz a 90-es évek óta törekszik arra, hogy saját magát, és saját táborát jól láthatóan megkülönböztesse és egy hatalmas árokkal elválassza a többi politikai szereplőtől. A kormánypárt közhelyesen szólva mindig ellenségképet kreál magának, az értelmezésükben csak jók és rosszak vannak, valaki vagy barát vagy ellenség. Ez a folyamatos markáns megkülönböztetés egyben tartja a tábort, az ellenfeleket pedig távol. És ha az ellenség megvan a Fidesz szuper fegyvere, a kormánypárti médiatüzérség minden látható célt képes elpusztítani. Ellenséget pedig mindig tudnak találni és Orbán Viktor is kész bármikor csatába menni a „rosszak” ellen, hogy az egyre jobban gyarapodó táborának hős védelmezőjeként tetszeleghessen. Utólag megállapítható, hogy akaratlanul is, de a Jobbik „Ők-Mi” kampánya csak asszisztált ehhez a Fideszes stratégiához azzal, hogy igyekeztek minél messzebbre pozícionálni magukat a kormánypárttól.

A szombaton meghirdetett új program azért jelent változást, mert az gyakorlatilag a kormánypárti kommunikációs stratégia konszolidált változata. A Jobbik már nem akar „nem-Fidesz” lenni. A párt stratégái felismerhették, hogy Fidesz hatalmas médiafölénye miatt közbeszéd tematizálásra csak a kormánypártoknak van lehetőségük, ezért minden más tematizációs kísérlet eredménytelen. Ezért most egy olyan stratégia látszik körvonalazódni amelyben a Jobbik ahelyett, hogy új témákat hozna be a közbeszédbe, a kormánypárt által felhozott -egyébként korábban Jobbikos - témakörökben kívánja felvenni a küzdelmet. Ilyen témák a migráció és demográfiai problémák.

A migráció és a demográfiai problémák klasszikus Jobbikos témák. A Jobbik nagy lehetősége volt a 2015-ös menekültválság, azonban az akkor éppen néppártosodásba kezdő párt nem tudta helyzeti előnyét kihasználni, annak ellenére hogy a déli határzár ötlete eredetileg Jobbikos ötlet volt. A határozott álláspont hiányzott a párt részéről, akkor nem mertek radikálisak lenni amikor szükség lett volna rá. A kormánypárti kommunikáció ismét felosztotta a közélet szereplőit  a jókra és a rosszak, a példánál maradva, bevándorláspárti és bevándorlásellenes oldalra. A Jobbik kormánypárti szempontból a "rosszak" oldalára került és ez máig meghatározza a közéleti erőviszonyokat. A kormány most újra Jobbikos témához nyúl.

Hamarosan érkezik az újabb nemzeti konzultáció, ami a demográfiai helyzetről fog szólni. Az, hogy a kormány nemzeti konzultációt indít jelzi, hogy a téma hosszabb távon meg fogja határozni a kormányzati kommunikációt, ahogyan azt láthattuk bevándorlásról és a Soros-tervről szóló konzultációk esetében.

A Jobbik elfogadta, hogy a közbeszédet nem tudják tematizálni ezért közel megy a Fideszhez, álláspontja a jövőben valószínűleg csak egy árnyalattal fog különbözni a kormányoldalétól. Emiatt, a hadászati példánál maradva, a kormánypárti média nehéztüzérsége tiszta egyértelmű cél híján, kevésbé lesz hatékony, itt most bizony közelharc lesz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbeszolas.blog.hu/api/trackback/id/tr5014272473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berelhetoreklamfelulet 2018.10.01. 14:57:02

Hát igen, elbaszták, az ALAP elveikkel mentek szembe, most meg sajnálkoznak...

Hát ezt jól megszívták, ennek a pártnak már nincs jövője, a radikálisoknak ott a jobbik2 meg a fidesz, a többinek meg a 1233123. gyurcsány szekta, ahova mehetnek migránst simogatni.

Sir Galahad 2018.10.01. 15:41:17

A Jobbiknak nagyjából már vége, eltaktikázták magukat. Ez az összefoglaló nagyjából olyan, mint amikor egy motoros halálra gázol egy macskát, és az állat utoljára örömmel állapítja meg, hogy az egyik lába mintha még mozogna.

Herbert Putzenschramm 2018.10.01. 15:52:01

az a vicc amúgy, hogy az országban konkrétan egyik párt se akar migránsokat, de a fidesz jól elhitette a sok bamba fasszal, hogy szerinteük rajtuk kívül mindenki más ide akar telepíteni egymillió arabot/négert.
ez jó taktika volt, mert mai napig ezzel jön a sok ostoba

frikazojd · http://kocs.ma 2018.10.01. 16:14:03

a fideszeseknek gecire mindegy hogy igaz-e amivel majd a jobbikot fogják vádolni.

nemfidesz = sátán, semmi más nem számít.

Sajtó Mortále 2018.10.01. 19:52:18

@Herbert Putzenschramm: Az masszívan a többiek hülyesége, hogy nem tudták ezt - ha így van -rendesen kommunikálni!!! Nem a Fideszé!
Ha egy párt bevándorlás ellenes, akkor ne mismásoljon (félve a Nyugat nem tetszésétől!), hanem beszéljen egyenesen!!! Pláne szavazzon úgy az EP-ben...
Nem lehet egyszerre szűznek is maradni, meg... De ők megpróbálták és nem jött be.

Jakab.gipsz 2018.10.01. 19:56:27

Így, ahogyan a Jobbik járt, azok járnak akik, a Heller Ágnes féle filozofálgató, koca filozófusokra hallgatnak.

Sajtó Mortále 2018.10.01. 20:03:13

Jó az elemzése a cikknek. A Jobbik a Fideszes motor oldalkocsija volt! Akinek már sok volt a Fidesz (korrupció miatt, arrogancia miatt..., stb., de nemzeti pártot akart), annak ott volt a Jobbik. Amíg nem kezdtek el úgy politizálni, hogy már maguk sem tudták, hol állnak. A választók meg pláne nem. (Igaz, a Fidesz karaktergyilkosai is megtettek mindent azért, hogy a Jobbik olyannak nézzen ki, amilyen nem is volt...)
Itt szúrták el.
Most visszatérnének oda, hogy begyűjtsék a nemzeti, de nem Fidesz szavazatokat, mint régen, csak kérdés, vissza lehet-e ide lépni???

Clodovicus S. Carolus 2018.10.01. 21:16:53

A jobbik már a rossz vicc kategóriába süllyesztette magát. Időpocsékolás róla írni és értekezni.
süti beállítások módosítása