Közbeszólás

Miért nem képviseli senki a dolgozó embereket?

2019. január 21. - KA11

Az utóbbi időben sztrájkoktól, tüntetésektől, pizsamás székházostromtól és prolizástól volt hangos a közélet. A kiváltó ok az úgynevezett „rabszolgatörvény” amellyel szembeni ellenállás - ha nem is mozgatott meg hatalmas tömegeket – új perspektívát mutatott az ellenzéki pártoknak. Azon túl, hogy ellenzéki politikusok korábban elképzelhetetlen formációban próbálták felkorbácsolni és meglovagolni az elégedetlenséget, az eseménysor rávilágított egy fontos ügyre, a dolgozó emberek képviseletének hiányára.

A XX. század második felétől a demokratikus országokban, a korlátozott szavazóréteggel rendelkező rétegpártok helyét átvették az univerzális gyűjtőpártok. A szakirodalom szerint, a gyűjtőpártok célja a rétegpártokkal szemben nem egy társadalmi réteg vagy csoport politikai képviselete, hanem hogy lefedje az egész társadalom igényeit, ezzel maximalizálva a megszerezhető szavazatokat.

A rendszerváltozás után az újjászületett magyar demokrácia pártjai még bizonyos tekintetben rétegpártok voltak, mint például a Kisgazdapárt, Fiatal Demokraták Szövetsége, vagy 1994 után a Szabad Demokraták Szövetsége. Hamarosan azonban nyilvánvalóvá vált hogy rétegpártként csak korlátozott lehetőség van a politizálásra. A 2000-es évek elejére a pártrendszer kétoldalúvá alakult, egy bal/szocialista-liberális oldal és egy jobboldali/keresztény-konzervatív oldal alakult ki, amelyet két gyűjtőpárt az MSZP és a Fidesz testesített meg. A kialakult helyzetben egy rétegpártnak minimális volt az esélye akár a parlamentbe bejutni is ezért ez a párttípus teljesen eltűnt a magyar közéletből. A 2010-után átrajzolt politikai térképen megjelenő új pártok is a kor követelményének megfelelően a gyűjtőpárti stratégiát követték, mely stratégiát az átalakított választási rendszer is megkövetelt.

A 2018-as országgyűlési választásokon lezárult egy korszak - vagy más értelmezés szerint elkezdődött egy új - mind a kormánypárti, mind az ellenzéki időszámításban. A választások tanulsága, hogy az ellenzék normál körülmények között nem bír a kormánypárttal és még akkor sem győzhettek volna, ha megvalósult volna a legidealistább összefogás. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak mit mondani a választóknak és nem tudják magukhoz gyűjteni őket. Gyűjtőpártként megbuktak a Fidesszel szemben ezért új, ha úgy tetszik unortodox politizálásra van szükség. Ez pedig a rétegpárttá válás. És hogy kiket képviseljenek?

Van egy olyan társadalmi réteg (a KSH szerint majd 4.5 millió ember) akiknek kizárólagos politikai képviseletét senki nem látja el. Ők a dolgozó emberek.

Meglepő kijelentés következik: a választópolgárok nagy része dolgozik. Ezeknek a keményen, illetve kevésbé keményen dolgozó kis és nagy embereknek nincs képviseletük a közéletben. Igen, vannak szakszervezetek, akik ellátnak bizonyos szintű érdekképviseleti funkciót a munkavállaló nevében, de csak a munkáltatóval szemben. Politikai érdekérvényesítő szervezetük nincs. Ezt ők is tudják, mert jelentős részük, ha a politika kerül szóba azt válaszolja, hogy nem érdekli őket a politika és nem is követik mert úgy érzik, van nekik elég bajuk anélkül is. Azért nem követik a közélet eseményeit, mert nem róluk szól, ezért a dolgozó emberek a kevés rendelkezésre álló szabadidejüket nem a közéleti sárdobálás elemzésével és véleményezésével fogják eltölteni.  Az hogy a választók egy része így viszonyul a közélethez az egy igen súlyos probléma. Azért súlyos, mert rombolja a demokráciába való hitet és megágyaz a populista és indulatokra építő politikai kampányoknak.

Félreértés ne essék a pártok a választókat próbálják képviselni, de legtöbbször olyan megfoghatatlan ügyek mentén, amit a politikával nem foglalkozó emberek ingerküszöbét nem haladja meg. Nem azt állítom hogy aki dolgozik az politikailag semleges, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet hogy nincs a munkavállalóknak kizárólagos pártja pedig igény az viszont volna rá.

Az indulatokra építő Sorosozás és a szintén indulatokra építő korrupciózás mellett kevés szó esik a munkába járó emberek hétköznapi problémáiról. Ha egy párt vagy pártcsoportosulás felvállalná, hogy zászlajára tűzi a munkavállalók ügyét az megbolygathatná a hazai közélet állóvizét. Ugyanis a dolgozó emberek nem értékrendek vagy szimpátia alapján, hanem érdekeik alapján választhatnának pártot, ami sokkal jobb mozgósító erővel bír, mint egy jól megkoreografált kampány. Ha az embereknek valamilyen politikai formáció reális ígéretekkel, mint például kevesebb munkaóra, több védelem a munkáltatóval szemben, több fizetés, képes alternatívát nyújtani, akkor biztos sikerre számíthat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbeszolas.blog.hu/api/trackback/id/tr7214580306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erkölcsi hulla 2019.01.22. 18:11:21

Azèrt, mert a kommunisták már èhen haltak. A szocialistáknak pedig nincsen a kezükben pisztoly, így nem lehetnek kommunisták.

nemecsekerno_007 2019.01.22. 18:15:30

"4.5 millió ember, aki dolgozó"

- Mínusz kb. 800 ezer köztisztviselő és közalkalmazott
- nekik más az érdekrendszerük mint a versenyszférában dolgozóké
- a tüntetéseken szinte csak is a közszféra szakszervezetei voltak kint.

3.7 millió, versenyszférában dolgozó van, rájuk lehet egy érdekközösségként tekinteni...

Szemben velük 3 millió ellenérdekelt nyugdíjas...

Na erre mi a koncepciód?

arabok balrol 2019.01.22. 19:00:29

Orban nepszerusegenek alapja eppen a dolgozo reteg adocsokkentese es adokedvezmenye.

Ami eles kontrasztban van az ellenzek balliba reszenek adoemeleseivel es nepnyuzasaval.

midnightcoder2 2019.01.22. 19:04:34

@nemecsekerno_007: Rájuk sem lehet érdekközösségként tekinteni. Eleve a dolgozók egy része balliberális, a másik fele reakciós. Ergo nem fognak rétegpártra szavazni. Másrészt, rohadtul más az érdeke a 8 elemis TESCO árufeltöltõnek és a nyelveket beszélõ diplomás mérnöknek, menedzsernek, stb. Az az egységes munkásosztály amire a klasszikus baloldal épített már rég Kínában van, vagy ipari robotok végzik a munkáját. Az ipari forradalom, ahol tömegesen voltak gyári munkások már elég rég elmúlt. Nem véletlen, hogy a szocik sem a dolgozók, hanem a lumpen elemek, perverzek, bûnözõk és más hasonló "elnyomott" csoportok érdekeit védik a dolgozókéval szemben.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.01.22. 19:39:01

igeny az volna ra, hat persze. 2018, munkaspart: 0,27% listas szavazat.

Brix 2019.01.22. 19:56:05

Èppen az ellenkezőjèt kell(ene) csinálni, hiszen a jelenlegi választasi rendszer , centrális erőtèrben lèvő, sok kis rètegpárttal körülvett nagy párt hatalmon tartására van kitalálva...A rètegpartoknak - a jelen rendszerben - nincs jövője! Egy erős , mèrsèkelt tömörülès kell, ès mindenhol egy komoly jelölt egyèniben ,a Fidesszel szemben...A második forduló eltörlèsèvel az utólagos összefogás lehetetlennè vált, de előtte is rizikós összefogni...Ez egy szofisztikált eszközökke kialalított, 21- ik századi , modern , autoriter rezsim, amely mestere a hatalom megtartásának, ide csak a teljeskörű összefogás lehet elèg...Utána , ha egyszer lesz mèg demokratikus 2\3, az egèsz alkotmányos keretrendszert át kell alakítani, hogy a büdös èletben többet ne jöjjön lètre olyan egypárti túlhatalom, ami a tarsadalom minden szegmensèbe beszüremlett már....

arabok balrol 2019.01.22. 20:03:23

@Brix: Hat erre mar 2014ben is rajottek, csak az osszefogasrol konnyebb beszelni mint meglepni.

TSandor Toth 2019.01.22. 21:26:22

Ez az iromány egy nagy baromság vagy csak a szerzője egy idióta! Az emberek dolgoznak és igenis mélyen érdekli őket a politika! Ne akarjuk visszahozni a kommunizmust azzal, hogy pártot alapítunk a "4,5 millió dolgozónak" mert akkor ott lesz az 5,5 millió osztályidegen "nemdolgozó". KA11 te tényleg ilyen hülye vagy? Dokit kéne cserélni, olyanra aki hajlandó szögletes gyógyszert felírni ami nem gurul el!

nemecsekerno_007 2019.01.23. 10:33:18

@midnightcoder2: Valszeg félreértettél :)

A munkabért terhelő adók és járulékok alacsonyan tartásával össze lehet fogni a dolgozókat. Bár ezt a kormány csinálja, nagyon helyesen :)
süti beállítások módosítása